Közeledik a tavasz, nemsokára nyílnak az első virágok, mindjárt dongnak a méhek, ez az évszak a szerelem hírnöke. Mondtam már, hogy menthetetlenül romantikus vagyok?

Ez viszont egy rendhagyó bejegyzés lesz, egy különleges szerelemről. És semmi köze az evéshez, a sütihez, csokihoz, kekszhez. Ha csak az nem, hogy ez is én vagyok.

Még karácsony előtt olvastam egy interjúban, hogy Dr. Medgyes Péter, általam nagyra tartott egyetemi tanár bevallotta, hogy fülig szerelmes az angol nyelvbe. Aztán februárban, egy másik, részemről szintén nagyszerű egyetemi tanár, műfordító, Dr. Nádasdy Ádám az ÉS-ben nyilatkozott nagyon hasonlóan. Akkor már biztosan tudtam, hogy nem vagyok őrült. Ha két professzor is így nyilatkozik, akkor nem lehetek az. Mert én is szerelmes vagyok. Örökké, soha el nem múlóan.

Ötödikben kezdődött. Emlékszem a legelső mondatra, amit megtanultam: Could you pass the salt, please? (Ideadná, kérem, a sót? – Mégis csak van itt evés…) És ezzel meg is pecsételődött. Mindent lefordítottam, amit találtam. A körülöttem lévő tárgyak neveit, a fejemben a gondolatokat, a magammal folytatott párbeszédeket, kedvenc mondatokat a kedvenc könyveimből. Tényleg mindent. Ma már nem nézném vissza ezeket a fordításokat (szerencsére nem sokat írtam le); nyilván nélkülöztek minden nyelvtani szabályt, angolos kifejezést és minden egyebet, ami ahhoz kell, hogy a szöveg egy másik nyelven is megállja a helyét.

Ramsgate

De ezt a tudást kincsként kezeltem. Minden szót megtanultam, különórákra jártam (ezúton is köszönöm Dombi Júliának, aki végig asszisztálta a tinédzserkoromat és két nyelvből is felkészített több nyelvvizsgára is). Aztán 17 évesen, túl a középfokú nyelvvizsgán, életemben először eljutottam Angliába. Emlékszem a borzongásra, amikor Ramsgate-hez közeledett a komp, a hatalmas sziklák előttem, én pedig alig kaptam levegőt: ott vagyok, amiről eddig csak könyvekből tanultam, képeken láttam. Én. Angliában. Ez volt a második pecsét.

Nem akartam tanár lenni, aztán mégis úgy alakult. Mikor elvégeztem, arra gondoltam, hogy majd megváltom a világot. Rengeteg gyereket tanítok majd meg az igeidőkre, a kiejtésre, a kedvenc szavaimra. Aztán inkább elszegődtem oda, ahol használni is tudtam az angolt. Sokat utaztam, sokat beszéltem angolul. Örültem, amikor azt kérdezték, Anglia melyik részéről származom. Vicces volt látni a sok elképedt arcot, hogy egyszerre néhány napnál többet nem töltöttem Angliában, nem hogy ott születtem volna.

Az angol nekem olyan, mint egy nagy, puha, rózsaszín vattacukor felhő. Amikor angolul beszélek, gondolkodom, olvasok, tévézem, olyan, mintha ez a felhő lenne az ágyam, a fotelem, ami körülölel. Még az is jobban megy angolul, ha le kell írnom egy-egy érzést. Pontosabban fogalmazok, ha angolul írok, beszélek. Nagyon gyakran álmodom angolul. Megváltoztatott, hogy egy nyelven keresztül megismertem egy egészen más kultúrát. Nyitottabb lettem és elfogadóbb is talán. Azt mondják, a britek hidegek. Pedig, szerintem, nem. Talán kimértebbek, óvatosabbak, nem engednek közel magukhoz bárkit. Nem mondanak ítéletet bárkiről, azonnal, nem ragasztanak címkéket másokra. Tőlük tanultam elfogadni a sokszínűséget is.

Pár hónapja ismét tanítok. Érdekes tapasztalás, hogy amiről azt gondoltam, hogy már nem szeretem, hogy már nem szeretném csinálni, mégis jó érzéssel tölt el, amikor felkészülök egy-egy órára, amikor igyekszem úgy összeállítani a tanulnivalót, hogy otthon már minél kevesebbet kelljen. Izgulva keresgélem a feladatokat, az olvasnivalót, biztosan nem fog majd unatkozni? Őt is érdekli majd egy kicsit, amit szeretnék neki átadni? Csak vizsgára készül? Csak azt akarja, hogy a gyerek jobb iskolába járjon? Nem tudom, hogy vajon ők látják-e az én lelkesedésemet. Nem tudom, hogyan érzik magukat az óráimon. Vajon tanítok-e olyan jól, mint amennyire szeretnék? Nem vagyok-e túl sok, hogy legszívesebben mindenkire átragasztanám ezt a szerelmet?

Mindenesetre azt gondolom, hogy talán mindegy is milyen nyelvet tanulsz, csak tanulj. Sokkal többet fogsz megérezni egy ország kultúrájából, az emberekről, az ételeikről, mint egy kéthetes körutazással múzeumról múzeumra járva. Az én kéretlen tanácsom, hogy találj magadnak Te is egy nyelv-szerelmet és megváltozik körülötted a világ.

Ez is hát az oka a főleg angolos utalásoknak a blogon, és ezért van a Süticsokikeksznél ennyi angol termék.